Szóval akár végig leltározhatnánk a raktárkészletet...
Gondolod, hogy miért vagy annyira szerencsétlen, s irigykedsz mások gondtalan életére. Annyira el vagy foglalva a saját sanyarú életeddel, amit tönkretesz, hogy a szüleid milyenek, a testvéred mekkora szemét, a barátaid milyen árulók. Közben észre sem veszed, hogy ugyanezek a problémák nyomják mások vállait is csak pepitában.
Látod, hogy a másik mennyi mindent megtehet, s neked milyen rövid a lánc a kezedre fonódó bilincsen.
Jobb ha tudod, hogy a családod nem fog változni, csak a te nézeted fog az évek múltával átformálódni.
Az idő folyamán észreveszed, hogy nem is olyan rosszak a szülők és a tesó(k), s elfeleded a sérelmek javát. Pedig csak háborgó lelked csillapodott le kissé.
Nem kellene heves lázadásodba belevonnod másokat, mert kik akkor melléd állnak, később ellenségnek tűnhetnek a szemedben.
Határozatlan vagy, s ennek a határozatlanságnak csak kellemetlen vége lehet. Olykor a kezedbe kellene venned a dolgokat, s nem elmenekülni a felelősség elől.
Az évek múlnak, s te csak tehetetlenül sodródsz az árral, amibe éppenhogy bele nem fulladsz.
Mondd...
Mikor elégeled meg és állsz a sarkadra?
Mikor veszed végre a saját kezedbe az életedet?
Miért állsz tehetetlenül, és várakozol arra, hogy elkezdődjön az életed.